Szoláriskola II.
Az Ausztria-Magyarország 2007-2013 Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében jóváhagyott
„A meglévő güssingi és szombathelyi Szoláriskolák kiépítése és bővítése” című projekthez (L00066)
Iskolánk, a Puskás Tivadar Szakképző Iskola, 2004-ben az „Első európai szoláriskola Magyarországon” program támogatásával felépített, illetve felszerelt egy szolár labort. A tetőre napkollektorok és napelemek kerültek. A kollégáim részt vettek továbbképzéseken Müchenben, illetve Güssingben. Egy tananyagot is átvettünk, illetve a projekt keretében tartottunk egy „pilot kurzust”.
A program zárása után akkreditáltattuk intézményünket a felnőttképzésbe, illetve akkreditáltattuk a „szolártechnikai szerelő” tananyagot is.
A jelenlegi projektben a már meglévő modulokat a Hőszivattyú modullal egészítjük ki.
A szolár labor „tetejére”, a tető alá kerül egy működő demonstrációs berendezés, szereléssel együtt. A mikroelektronikai laborba egy oktató berendezés kerül, mellyel három különböző elven működő hőszivattyútípus oktatható. Közbeszerzési eljárás előzi meg az eszközök beszerzését.
Train the trainer program keretében kollégáink egy képzésben vesznek részt Güssingben, ahol együtt dolgoznak a Güssingi Szakképző Gimnázium tanáraival. A cél a majdan oktatandó tananyag elsajátítása. A tolmácsolási feladatokat német nyelvtanáraink, illetve a güssingi projektkoordinátor végzi.
Fontos feladat még, a „hőszivattyús” német nyelvű tananyag lefordítása. A fordítást szintén saját tanáraink végzik.
A projekt zárásaként pilotkurzust kell tartanunk, melyen osztrák és saját kollégáink közösen oktatnak majd, az addig már felszerelt berendezéseken. Célunk az, hogy a képzés résztvevői a saját nappali tagozatos tanítványaink legyenek majd, akik már tudják az előző modulokat, hisz a „megújuló energiák” tárgy keretein belül már tanulták azt.
Szombathely, 2010. március 12.
Balogh Gabriella
igazgató
Szoláriskola II.
Az Ausztria-Magyarország 2007-2013 Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében jóváhagyott
„A meglévő güssingi és szombathelyi Szoláriskolák kiépítése és bővítése” című projekthez (L00066)
Vezető partner: Megújuló Energiák Európai Központja Güssing
Projekt partner 1: Puskás Tivadar Szakképző Iskola Szombathely
Projekt partner 2: Szakképző Gimnázium Güssing
- Iskolánk, a Puskás Tivadar Szakképző Iskola, 2004-ben az „Első európai szoláriskola Magyarországon” program támogatásával felépített, illetve felszerelt egy szolár labort. A tetőre napkollektorok és napelemek kerültek. A kollégáim részt vettek továbbképzéseken Müchenben, illetve Güssingben. Egy tananyagot is átvettünk, illetve a projekt keretében tartottunk egy „pilot kurzust”. A program zárása után akkreditáltattuk intézményünket a felnőttképzésbe, illetve akkreditáltattuk a „szolártechnikai szerelő” tananyagot is.
A felszerelt labor oktatási célokat szolgál, a projektben együtt dolgoztunk a güssingi Megújuló Energiák Európai Központ-tal. (Ebben a munkában mi voltunk a vezető partner.) - A jelenlegi projektben a már meglévő modulokat a Hőszivattyú modullal egészítettük ki.
A szolár labor „tetejére”, a tető alá került egy működő demonstrációs berendezés (levegő-víz hőszivattyú), szereléssel együtt. A mikroelektronikai laborba egy oktató berendezés került, mellyel három különböző elven működő hőszivattyútípus oktatható. Közbeszerzési eljárás előzte meg az eszközök beszerzését.
Train the trainer program keretében kollégáink egy képzésben vettek részt Güssingben, ahol együtt dolgoztak a Güssingi Szakképző Gimnázium tanáraival. A cél a majdan oktatandó tananyag elsajátítása volt, amit kollégáink az oktatás előtt kézhez kaptak. A tolmácsolási feladatokat német nyelvtanárunk, illetve a güssingi projektkoordinátor végezte.
A projekt zárásaként pilotkurzust tartottunk, melyen osztrák és saját kollégáink közösen oktattak a felszerelt, új berendezéseken. A képzés résztvevői a saját nappali tagozatos tanítványaink voltak, akik már tudják az előző modulokat, hisz a „megújuló energiák” tárgy keretein belül tanulták azt.
A projekt ránk eső költségvetése 113160 €, melyből 85% ERFA támogatás, 10 % nemzeti támogatás, 5% saját erő. - A projekt zárása után feladatunk lesz a „szolártechnikai szerelő” tananyag bővítése a Hőszivattyú modullal. A villanyszerelő és épületgépészeti- és csőhálózat berendezés - szerelő szakmát tanuló nappali tagozatos tanítványaink oktatásához továbbra is használjuk a kibővült labort.
- Utóirat: Az első pályázatot néhai igazgató úr, Németh István írta, de már én írtam alá a szerződést. Büszke vagyok arra, hogy a pályázatban leírtakat teljesítettük, sőt ezzel a második munkával a labor felszerelése két, értékes berendezéssel bővült.
Szombathely, 2010. november. 15.
Balogh Gabriella
igazgató
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |