Határtalanul Délvidéken
A HAT-20-02 Együttműködés középiskolák között program keretében iskolánk 2 pályázatot nyújtott be „Délvidéki várak – közös múltunk hajszálgyökerei nyomában”, valamint „Délvidéki tájakon a fenntarthatóság szellemében” címmel. Örömünkre mindkettő pályázatunkon nyertünk és a 2021/22-es tanév őszén el is kezdhettük projektünk megvalósítását.
Partneriskolánk a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, a szerbiai Topolyán.
A projektben összesen 50 diákunk vett részt az 5/13/A, 13/I, 9/A, 2/10/D, 2/10/E és 1/9/D osztályainkból. Kísérő tanárok: Bodó Judit, Gerölyné Pipics Enikő, Kovács Ferenc és Sándor Tamás voltak.
A pályázat előírásai szerint először előkészítő órát tartottunk, melyen megbeszéltük a határon túli magyar lakosság sorsát, a Vajdaság földrajzi elhelyezkedését, a Délvidék történelmét, az itt élő nemzetiségek keveredését, továbbá ismertettük a meglátogatandó helyszíneket.
Külhoni utazásunkra szeptember 20 24 között került sor.
Pályaorientációs gyakorlati foglalkozás
2021. október 21. 14 óra 30 perc
7-8. osztályos diákoknak szakmához kapcsolódó tevékenység bemutatása, illetve a résztvevők gyakorlati foglalkoztatása.
Bemutatott szakmák:
- Elektronikai technikus
- Elektronikai műszerész
- Villanyszerelő
Foglalkozások időtartama kb. 2 óra
Helyszín: VMSzC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium
Cím: Szombathely, Petőfi S. utca 1.
Szakmakínálat a Puskásban, lehetőségek ösztöndíjak elnyerésére, nyílt nap: 2021. november 10. 9 órától valamint nyitott laborok napja: 2021. december 10. 8 órától
A fotókiállítás megtekinthető: 2021. október 31-ig. (cím: Szombathely, Petőfi Sándor utca 1.)
Kedves Szülők, Diákok!
Szeptember 1-jén 8 órakor tartjuk tanévnyitó ünnepségünket. A tanulók ennek megfelelő öltözékben jelenjenek meg.
Utána 3 osztályfőnöki óra lesz, mely alatt a tankönyvek is kiosztásra kerülnek az osztálytermekben.
Minden tanuló az iskolába érkezik.
Szeptember 2-án és 3-án a 11. évfolyamnak és az 5/13/A osztálynak gyakorlat lesz.
A 10. évfolyamosok páros héten lesznek gyakorlaton szeptember 6-ától.
Vöcsei Imre
igazgató