Magyar Kultúra Napja puskásos módra

Január 20-án szerveztük meg immár hagyományos gálaműsorunkat a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Igazi gálaműsor volt a 2 és fél órás program, melyben diákok, tanárok együtt vettek részt.

Az iskola ebédlőjében mintegy 210 diákkal énekeltük el a Himnuszt, emlékezve a Himnusz születésnapjára. Ezt követően a magyar nemzet imádságának, a Himnusznak keletkezéséről, megzenésítéséről szóltak a prózai és verses szövegek, majd a magyar kultúra és legfőbb letéteményese, a magyar nyelv szépségeit, értékőrző erejét hangsúlyozták a szereplő diákok.

Közös versmondás következett: rendhagyó módon csatlakoztunk az évek óta megrendezésre kerülő országos közös versmondáshoz ( Szaval a Nemzet ): az ünneplő közösséggel Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét mondtuk el. A diákok kivetítők követhették a vers szövegét, különböző színekkel és sortávolságokkal jelölve az összetartozó szövegrészeket, szüneteket. Megható volt ennyi diáktól egyszerre hallani a hazához tartozás gondolatait.

A műsor további részében tanárok, diákok mondtak verseket, melyek a hazáról, magyar nyelvről szóltak. Zenei betétekkel színesítettük a műsort, népdalok hangzottak el, gitárszólókat hallhattunk. Néptánc is bekerült a műsorba, két tanulónk is tagja lakóhelyén a néptánccsoportnak, táncos párjukkal mutattak be tyukodi, illetve szilágysági táncokat.

Nem maradhatott ki a műsorból a színjátszás sem: diákok mutattak be vidám kabaréjelenetet, majd a tanárok léptek színre. Vidám vásári komédiát hoztak a közönségnek, játékukkal önfeledt kacagást okozva.

A műsort az iskola aktív és nyugdíjas tanáraiból álló zenekar zárta, megszokott színvonalas zenéjükkel.

A nap programja és fogadtatása idén is azt bizonyította, hogy szükség van olyan alkalmakra, ahol a diákok saját társaik, tanáraik előadását láthatják, többféle műfajjal találkozva. A programban ünnepélyes hangulat ugyanúgy jelen volt,. mint a vidámság, ugyanolyan színes volt, mint magyar kultúránk.

 

 

2017. február elejétől a budapesti és vidéki szakképzési centrumokban ismét lehetőség nyílik arra, hogy INGYENES nyelvi, informatikai és vállalatvezetési képzésen vegyenek részt az érdeklődők.

Általános tudnivalók az 1 éves esti képzésről:

Óraszámok: 504 óra, melyből kb. 60% (310 óra) idegen nyelv (angol vagy német), 30% informatikai ismeretek, 10% vállalatirányítási ismeretek.

Az 1 éves képzés neve és nyelvi szintje:

1) Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. (OKJ 35 345 01) – kezdőről alapfokú nyelvvizsgáig.
2) Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. (OKJ 55 345 01) – alapfokú szintről középfokú nyelvvizsgáig.

Jelentkezési feltételek:

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. (OKJ 35 345 01)
(1 éves, esti felnőttoktatás)
bemenet: alapfokú iskolai végzettség és bármilyen szakképesítés/szakmai

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. (OKJ 55 345 01)
(1 éves, esti felnőttoktatás)
bemenet: érettségi vagy szakközépiskolai érettségi végzettség és bármilyen szakmai végzettség (ide értve a régi szakközépiskolákban az érettségi bizonyítvánnyal tanúsított szakmai végzettséget is), és B1 szintű nyelvtudás az oktatott nyelvből.
A képzés megkezdése előtt a képzésre jelentkező szintfelmérő teszten vesz részt.

Bármely felsőoktatásban szerzett végzettség elfogadható a Kis- és középvállalkozások ügyvezetője képzések szakmai előképzettségeként.

Bővebb felvilágosítás és jelentkezés az ország bármelyik szakképzési centrumában.
http://www.kormany.hu/…/januar-20-ig-lehet-jelentkezni-kere…

A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum megfelelő számú jelentkező esetén 2017. január 13-án két csoportban elindítja ingyenes, alapvető informatikai ismereteket nyújtó képzését.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. január 12.

A képzés címe: Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés

A képzés tartalma:

  • Barátkozás az infokommunikációs eszközünkkel
  • Az első lépések a használatban I.,
  • Az első lépések a használatban II.
  • Az első létrehozott tartalmak
  • Böngészés az interneten I.
  • Böngészés az interneten II.
  • Elektronikus levelezés I.
  • Elektronikus levelezés II.
  • Hanghívásra alkalmas alkalmazások
  • Gyakorlunk, gyakorlunk, gyakorlunk

A képzésre azok jelentkezését várjuk akik,

  • legalább 16, de maximum 65 évesek
  • általános iskolai végzettség
  • magyarországi lakóhellyel rendelkeznek a következő régiókban: Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli
  • jelenleg nem állnak középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban
  • e képzéssel párhuzamosan nem vesznek részt hazai vagy európai uniós forrásból megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai képzésben.

ELŐNYT ÉLVEZNEK azon személyek, akik az általános iskolai végzettségen kívül legfeljebb alapfokú részszakképesítésben szerzett bizonyítvánnyal rendelkeznek.

Bővebb információk a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum honlapján érhetőek el:

http://szmszc.hu/hireink/25-ingyenes-informatikai-kepzes

Beszámoló az Alapítványi bálról 2016

 

Ebben a tanévben 2016. november 25-én rendeztük meg az összejövetelt, immár 12. alkalommal.

A zenét a Rió Duó szolgáltatta, fellépett az Orient Art táncegyüttes.

A tombola húzására 21 órakor került sor. Számos szülő, kolléga, az osztályok nagy része ajánlott föl értékes ajándékokat. A cégek közül tombolatárgyat küldött: BPW, TDK, Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., OTP, Linde Gáz Magyarország Zrt., Török Kft., Castrum-Sec, a konyha. Két értékes ajándékcsomagot küldött Molnár Miklós alpolgármester.

Az alapítvány számlájára 546720 Ft került.

Tisztelettel köszönünk minden támogatást, hozzájárulást!

Szombathely, 2016. december 2.

Balogh Gabriella

Iskolánk 2016. november 22-én megnyitotta kapuit a 8. osztályos diákok, szüleik, tanáraik előtt. Nagy volt az érdeklődés, az ebédlő zsúfolásig megtelt. Iskolánk igazgatójának tájékoztatója után a megye hat vezető cége is bemutatkozott. Ezután az érdeklődök körbenézhettek az iskolában, a tanműhelyben, valamint a kollégiumban is.
2016. december 19-én újra várjuk a látogatókat. Ezen az interaktív napon az érdeklődök a tanműhelyben tevékenykedhetnek.

A Szent Márton Napi díjátadó gálán Balogh Gabriella pedagógus kollégánk Pedagógus életműdíjat kapott.

A kitüntetéshez gratulálunk, további sikereket kívánunk hivatása gyakorlásában és a magánéletében egyaránt.